Az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak. Fegyencedzés by Henrik Gondi - Issuu


  • Ízületi fájdalom a törés utáni rehabilitáció során
  • Túrabeszámolók | TTT
  • Fogpótlások (koronák, hidak, fogsorok) - Subadental
  • Partium, , tél by Partium - Issuu
  • De 74 km az 74 km, s bármennyire is lelkesítõ a zarándoklat a hívõknek, ez bizony a testrõl, a fizikumról is szólt: jobban meg kellett volna gondolni, ki mennyit bír; tapasztalatlanul nem elindulni.
  • Térdízület sérülés szerkezete
  • Здесь абсолютно нечего _делать_, - только разговаривать друг с другом и играть с детьми.
  • Она все объяснит.

Rendezkedõ utasok sürögnek-forognak, helyezkednek, a vonat meg indul, zakatol, kifut az állomásról. Gyorsan suhannak el falvak, városok, érdeklõdve figyelem a Balaton az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak víztükrét, a félig vagy teljesen vízbemerülõ, lubickoló emberek vidám forgatagát.

A nap már lefelé tart, álomra vágyik, a fáradt nyaralók egy része cuccokkal felpakolva szálláshelye felé ballag. Gondolataim a túra útvonalát pásztázza, az elsuhanó oszlopok árnyéka pedig, csak vibrál a koszos ablaküvegen. Besötétedett, bámulom a fekete tájat, a lámpák utcákat megvilágító fényeit.

Begördülünk Nagykanizsa állomására, csikorogva megállnak a kerekek, felállok, fogom a cuccom és lelépek a peronra.

CIKK Az implantátum korona Az implantátum valójában egy fog-műgyökér, amit az állcsontba tekerünk be. Miután az implantátum becsontosodott az állcsontba, elkészülhet az új korona. Az implantátumba egy implantátum felépítményt abutment csavarunk be megfelelő nyomatékkal 35 Ncmaminek a szerepe ugyanaz, mint egy lecsiszolt fogcsonknak: a koronát a helyén tartani. Ez az implantátum felépítmény valójában a mélyen a csontban lévő implantátum és a korona között található.

Nagy hátizsákkal érkezõ hölgy, õ is oda tart. Sötét, lámpanélküli aluljárón, gyéren világított utcákon ballagunk, beszélgetünk, cserélünk tapasztalatokat. A gimnázium lépcsõin többen ücsörögnek, bólintunk és benyitunk az aulába. Leveszem a hátizsákom, befizetem a nevezési díjat, és indulok a szálláshelyek felé. Tanterem szélére dobom hálószákomat, terítem szét, ágyazok magamnak. Fekszem a padlón, töri a hátam, a mennyezet fehér, azt bámulom, a túra van a fejemben, végig járom, átgondolom.

Valaki lekapcsolja a villanyt, vergõdök, forgolódok, nem jön álom a szememre, ha mégis, hamar felébredek. Csörög, ébreszt a telefonom, nézem, öt óra, kászálódok, mások is ébredeznek, készülõdnek, nagy a sürgés-forgás. Szendvicset falok, tekerem a hálózsákom, állítgatom botjaim hosszúságát. Érkeznek az emberek, állnak a nevezõasztalnál, nézelõdnek, üdvözlik egymást.

Még 5 perc, érzem, ahogy növekszik a feszültség, indulási drukk lesz úrrá rajtam, türelmem fogytán. A tolongás, lökdösõdés a rajtpecsét körül, rányomják a papíromra, indulás.

Ballagok Nagykanizsa hajnali utcáin, botjaim koppanásai adják a ritmust, a hangulatot meg az egyre emelkedõ napkorong vöröses fénye.

Hamar túljutunk az autópályán, és a hosszan elnyúló aszfaltjárda felszínét koptatjuk serényen. Madarak ébredeznek, csivitelnek, egy-egy autó is elhúz mellettünk, kezd magához térni a város.

Poros szélû aszfaltúton válunk meg a fõút monotonitásától, egyhangúságától. Beljebb haladva, trágya szag üli a tájat, istállók falára szerelt ventillátorok préselik keresztül a falakon. A sínek üresek, vonat sehol, az andráskereszt jelzi, azért lehet veszélyes az átjáró.

1. Végleges, fix fogpótlások

Rúgom a murva közé szorult fehér kõpórt, telepszik ruhánkra, tüdõnkbe. Átzörgök egy vasgerendás hídon, a mederben nádak hajladoznak, ahogy a patak vize lökdösi õket, egy béka meg azt mondja brekk.

Tarlón gólyacsapat reggelizik, tollászkodik, nézi a tovahaladó turistákat. Homokra váltó talajon próbálok fogást találni, megkapaszkodni talpaimmal, mellettem meg tábla figyelmeztet, magasfeszültséggel védett kerítés. Zsigárd az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak, hangulatos erdei útra fordulunk, téglatörmelékkel, sittel töltött keréknyomokon lépkedünk. A nap szépen festi a talajt fénypamacsaival, a fák pedig magasra emelkedett koronáikat hajtják fölénk.

Aszfaltcsíkon menetelünk, fogyasztjuk a kilométereket, autók repesztenek mellettünk, nincs bennük félelem, én viszont inkább a gazba gázolok az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak.

Nézem a dombtetõre épített templom villanydrótokkal szabdalt látképét, a kocsmát, meg a közértet. A közértet választom, üdítõt veszek, fogyasztok, rakok a hátizsákomba. Faragott kapun keresztül kezdem megmászni a megszentelt hegyet. Az út gyönyörû, erdei környezetben kanyarog, rendbetették, lekaszálták.

A kefe-ízületek problémái úton Istenre gondolok, a templomnál meg a népére, akiknek ide naponta fel kellene másznia. Az elsõ komolyabb lejtõn kocogok lefelé, nyomába érek az elõttem haladóknak, lépésre váltok, murván trappolva haladok egy keveset, aztán meredeken mászni kezdek, tolom fel magam a tetõ felé botjaimmal, kiérek a nyílt terepre, kicsit vacillálok, aztán kiáltok egy embernek jó felé megy-e, õ sem tudja, de a többiek erre mentek, megyünk mi is.

Mélyúton kocogok, bámulom omladozó oldalát, pókhálószerûen lecsüngõ földcsimbókjait, buja növényzetét, gazfalát. A völgyben lassítok, lépésre váltok, az út fordul egyet, aztán erõsen, combosan emelkedni kezd. Napos részre érek, nem esik jól, melegszik az idõ, a fény pedig kiveri a szemem. Baktatok a meredélyen, az utat hosszába szelte ketté a lezúduló esõvíz, átugrok a másik oldalra, aztán vissza.

Beérek az erdõ fái közé, esik néhány fokot a hõmérséklet, azért folyik a veríték, fáradok, lassulok.

a boka deformáló artrózisa 3 fokos kezelés nyirokcsomók begyulladnak és ízületi fájdalmat

A tetõn aztán néhány méter kellemes séta, szemben meg a tarvágott oldal, helyenként megmaradt erdõrészletekkel a látvány lenyûgözõ, megállok és szívom magamba a panoráma szépségeit. Elindulok a völgy felé, sehol egy szem árnyék, kocogni kezdek, messzi még az alja, elfutok néhány túrázó mellett, ugrálok a vízmosta út oldalai között, mikor, melyik a jobban járható.

Fáradó izmaimnak nem engedek, balról egy vadlest hagyok magam mögött, megállnék, de nem teszem. Lent vagyok, némi bizonytalanság, kérdezem az utánam jövõket, mondják az irányt, megyek tovább. Obornak aszfaltját koptatom, fantasztikus vadvirágforgatag, tücsökciripelés, madárcsicsergés, mindenfelé. Ívben meghajló nyíl mutat az embermagasságú gazba, nincs mit tenni, belegázolok, kiérve belõle megindul az út felfelé, az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak, izzasztóan.

Megelõz egy régi ismerõs, mögötte még többen jönnek, fent pedig pecsételõ hely található, nem szeretnék sorba állni, fokozom a tempót, tolom magam a botommal, keresztezek egy földutat, a többiek meg a nyakamon lihegnek, mire felérek már lépni is alig bírok, és nem kapok levegõt, felírom a bója számát, verejtékben úszok, csöpög a simléderemrõl, kezelés essentuki ízületekben az arcomon, karomon.

Az úttörésnél elválunk, bevárja társát, én meg megyek tovább, mással folytatom utamat, könnyedén haladunk a néhány éve letarolt terepen, ahol már a csemetés elég nagyra nõtt, helyenként megkezdték a ritkítását is. A szekérút a völgy felé veszi az irányt, nem szereti a lábam, de menni kell, aztán leérünk, átvágunk a keskeny, ám meglehetõsen hosszú mezõn, be az erdõbe, a fák között tekergõ, alig kijárt ösvényre.

Arrébb, másik csapásra térünk, botladozunk a szétszórt gallyakba, távolabb néhányan baktatnak, megyünk utánuk. Az oltárci vadászház egy apró, napos dombtetõre épült vadonatúj épület, mögötte három csappal ellátott vízvételi lehetõség.

Túrabeszámolók

Megállunk, ledobom a hátizsákomat, feltöltöm a az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak, mosom az arcom, nyakam, jól esik a hideg víz, felfrissülök, új erõre kapok, közben többen érkeznek, õk is isznak, töltenek, mosakodnak, jön valaki az EP-rõl is, vizet visz a ponta. Még csap alá tartom a sapkám, a fejembe húzom és indulunk tovább. Az ellenõrzõ ponton almát kapunk a pecsét mellé, meg felvilágosítást, hogy az nem a turisták vízvevõ helye, nem, hanem a vadászok bakancsmosója.

Mindjárt rá is kérdezek, — De azért ivóvíz, ügye? Almát harapdálva indulunk tovább a keményre döngölt földút árnyékos és vízszintes sétányán, igen kellemes része ez a túrának, aztán kiérünk egy mezõre, ahol már nincs árnyék, a nap pedig egyre magasabbra hág, és egyre erõteljesebben égeti a tájat.

Messzebb éppen egy eltévedt kisebb csapat igyekszik visszafelé, mutatjuk nekik a jó utat, miközben egy tavacskában visszatükrözõdnek a hegyek, fák, bokrok. Bevettjük magunkat az erdõbe, egy mélyút peremén kacskaringózik ösvényünk, nézzük a hatalmas vízmosta vágatokat.

Feljebb keresztezzük az utat, elhanyagolt részre érünk, ösvényünkön gallyak, kiálló tuskók, gyökerek keserítik az életünket, némi bukdácsolás után aztán még rosszabb terepen, avarral, kövekkel, ágakkal teli mélyedésben haladunk, az emelkedõ is meredekebb, fárasztóbb. Fa oldalán lóg egy bója, jegyzetelünk, idõt írunk: A gerincen elõtûnnek az elsõ présházak, a napégette szekérút felszíne keményre száradt, kopog a bakancsom, botom rajta.

Ballagunk a régi építmények között, némelyik már félig ledõlt, a másikat nem rég hagyták el, nem kell senkinek, meg nem veszik, a gyerekek más munka után néznek. Ballagok az épületek mellett, valaha pezsgett bennük az élet, boldogság volt falaik között, de már nincs, már nincs semmi, csak a romok, meg az otthagyott emlékek. Megyünk tovább, gazda ül a a vállízület osteochondrosis kezelése feleségével, boroznak, itt még van remény, másik gazda vágja a gazt, a füvet, arról beszél, mindjárt végez és elbújik a nap melege elõl egy hideg pohár az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak kíséretében.

Jó pihenést kívánok neki, és folytatom utamat, nézem a kivágott erdõt, a kis kápolnát a kedves kis park közepén, a távoli hegyen délcegen álló tévétornyot.

Az ég teljesen tiszta, sehol egy felhõ, a nap könyök fájdalom okai akadálytalanul csap le a környezõ tájra. Megrekedt levegõjû, befülledt terepre érkezek, a gaz nyakig ér, a csapáson lévõ bozót bezárult, átvágom magam, leérek egy aszfaltos útra, emelkedõ csapáson vánszorgok felfelé az agyag porlik a talpam alatt, a homlokomon meg folyik a veríték.

A tetõn újabb bója, írom a számát, ötfõs csoport érkezik, megyek tovább, hosszan gyalogolok kerítés mellett, tüskés ágakba akadok, tuskókba botlok, gidres-gödrös nemszeretem úton botladozok.

Apró tisztáson halomba rakott rönkfák, frissen vágott illatuk belengi az erdõt, áthaladunk a zöld jelzés keresztezõdésénél, innen már ismeretlen számomra a terep. Kíváncsian nézelõdök, hamarosan tarvágott hegygerincre érünk, a nap éget, kiszárít, kicsavar, lassul a tempóm, iszom egy kortyot, mosom az arcom, a sós víz a szemembe, számba folyik. Árnyékba érek, leveszem a sapkám, hûsítem a fejem, balra a kilátás remek, pásztázom a távoli tájakat. Indulok lefelé, kocogóra fogom a dolgot, haladok el a ízületi fájdalom fiatalokban mellett, egy párostól megkérdezem: - Nem tudjátok-e véletlenül, messzi van még Nagykanizsa?

Dobnak egy hátast. Még van humorérzék, ez remek. A völgyben gyaloglásra váltok, keresem az ismerõs tájat, jobbra kis ház, sorompó, meg egy munkagép.

Nem emlékszem, jönnek szembe, kérdést teszek fel — Nem kellett volna már elfordulnod valahol? Nem értem ezen a részen már jártam, de semmi emlékfoszlány nem maradt róla. Felbaktatok egy napos emelkedõn, lépteim nyomán száll a pór, iszom egy kortyot, a talaj meg izzik. Ameddig ellátok napos, árnyéktalan mezõgazdasági utak felszántott földek mellett. Vonszolom magam, érzem, hogy forr az ereimben a vér, égõ levegõt szívok be, nincs semmi légmozgás, nincs enyhülés, csak az izzadó bõr, átázott póló, nadrág, és itt kell visszajönni, ezen az úton, erre a gondolatra kétségbe esek, magamba roskadok.

Összetapad a szám, kiszáradnak a sejtjeim, árnyékot akarok, kell egy kis árnyék, zakatol a fejembe, de csak megyek tovább konokul, összeszorított fogakkal.

Keresztezõdésben keréknyomokba gyûlt pocsolyák, egyensúlyozva lépkedek a szélein, enyhén belecsúszok, inkább, mint megkerülni, átjutok, továbbra sincs árnyék, szembeérkezõ turisták érkeznek, mondják — menjek ballra, õk eltévedtek. Megyek hát ballra, némi árnyék, de már ez is valami, az út végén ház kis kukoricással, induló mélyút. Még néhány méter és árnyék, a löszfal félelmetesen magasodik a fejem fölé vagy méterrel, az oldalain fák lógnak kibomlott gyökerekkel, ha ez a fal az ízületek és a csontok az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak és fájnak, esélyem sem lenne.

Kocogásra váltok, a makadámos út hepehupás, gidres-gödrös, óvatosan rakom a lábaimat, leérek, elfogy az árnyék, izzik a nap, a homok, meg a kövek, nincs kegyelem. A távolban látszanak már a házak, a hõség besûrûsödik, nem enged, forró a talpam, bakancson keresztül is süt a talaj.

Iszom egy kortyot, mosom az arcom. A fõúthoz érek, bizonytalankodókat igazítok útba, áthaladok én is, van három fa, ezek árnyékát élvezem.

ha a térdízületek vénái fájnak

Ez már Hahót, az aszfalt ontja a meleget, a bitumen megolvad a felszínén, két kutya próbálkozik erõtlenül, inkább csak kötelességbõl. Megyek a forróságban, minden kanyarban azt gondolom megjöttem, de nem, lelkileg is megtörök, úgy érzem végem van, újabb kanyarban éled a remény, de csak egy újabb hosszú egyenes, leszegett fejjel vánszorgok tovább és tovább.

Ismerõsök érkeznek, mondják még néhány száz méter. Izzadok, folyik a szemembe a sós lé, fáj a sebesre dörzsölõdött derekam. Elfogy a következõ belátható szakasz, elhagyom a kanyart, és ott van a pont, nincs bennem megnyugvás, csak harag, minek kellett ez a kerülõ, ilyen hosszúnak még sohasem éreztem ezt a falut.

Lepecsételtetem a papíromat és lerogyok egy padra, leveszem a zsákomat a hátamról, és elindulok a kocsmába, veszek egy liter rostost, egy fagyit, megtöltetem a flakonomat vízzel, visszamegyek a padhoz, iszok, hozok egy szelet zsíros kenyeret, paradicsomot. Leveszem a bakancsomat, a zoknimat, és nekilátok a fagyinak, aztán a kenyérnek, megiszom a rostost, hozok még egy kenyeret, azt is befalom.

Elõszedem a száraz zoknikat, felhúzom a bakancsot, visszamegyek a kocsmába, mondom, hogy kellene valami ital elvitelre, amit ki is tudok nyitni, ha szükséges, csak söre van, lecsavarható kupakos, veszek azt, de nem örülök neki, mivel a szervezet vizet használ az alkohol feldolgozásához, így jobban kiszárít, ez van.

  1. Kalcium ízületi fájdalom
  2. Однако по причинам, которые они уже обсуждали дюжину раз, Наи по-прежнему просила его не торопиться с сексуальными взаимоотношениями.

Indulok, amikor eszembe jut hátsérülésem, visszamegyek, lepakolok, kiderül leváltak a ragasztások, leszedem, bekenem neogranormonnal. Visszafelé, gyorsan kiérek a faluból, meg is lepõdök, idefelé iszonyú hosszúnak tûnt.

Fegyencedzés by Henrik Gondi - Issuu

A mélyúton is gyorsan haladok felfelé, középtájon szembetalálkozok Jámborral, váltunk néhány szót, feljebb ismét megállapítom, hogy életveszélyes löszfalak vesznek körül. Aztán kiérek a napra és megint lassulok, ismét izzik a levegõ, csapról álmodok, ahol felmoshatom, teliihatom magam. Kóválygó emberek jönnek szembe, némelyik alig áll a lábán, nem tudom melyik távon vannak, de hogy nem mennek tovább az biztos.

Izzik a nap, felhõknek nyoma sincs, bekenem magam napvédõ krémmel, a nyakam már meg is égett. A föld porzik, sehol egy kis nedvesség, csont száraz minden, újabb vánszorgók szembe, de én is egyre inkább közéjük tartozom.

Iszom egy kortyot, nedvesítem a számat, torkomat. Aztán beérek egy árnyékos, lankás lejtmenetbe, kicsit erõre kapok, kiérve kocogóra fogom, ismerõs társaságot hagyok el, aztán az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak fa között szalagozás balra, bemegyek, de kiderül, hogy zsákutca, egy valaha volt forrás romjain kívül semmi sincs ott. Fáradtan, bosszúsan ballagok vissza az útra, a hevesen tûzõ nap sugarai által bombázott terepre, balra fordulok és megyek a többiek után, talán száz méter múlva ráakadok a kék keresztre, jól esik az árnyékos csapás, lepihenek egy kicsit, frissítõként megiszok egy Red Bull-t.

Nekiveselkedek az emelkedõnek, egyenletesen emelem lábaimat, szúrom botjaimat a puha talajba, néha áthaladok egy-egy kisebb napos részen, a buja növényzet ezeket a helyeket teljesen benövi, kitölti. Felérek a gerincre, mindenütt a gyomnövényzet az úr, valaha volt kertek hevernek parlagon, szemmel láthatóan egyre kisebb az érdeklõdés a sok munkával, de kis haszonnal kecsegtetõ gazdálkodás iránt.

Kocogni kezdek, ütemesen verem a lábam a keményre száradt talajhoz, figyelem a táj szépségeit, az erdõfoltok és a szántóföldek váltakozását.

  • Egy hetyke Cambridge egyetemi hallgató összekuporodva üldögélt a tiszteletteljes csendben, miközben két, sáf­ rányszín ruhájú tibeti buddhista szerzetes előadást tartott a meditáció és a megvi­ lágosodás misztériumáról.
  • Termikus fehérnemű ízületi fájdalmakhoz
  • Milyen víz gyógyítja az ízületeket
  • Fájdalom a vállak és a kéz ízületei
  • Jovan Kiss ismeri a halál árnyékát.
  • Az asztalon gyertya ég.

Szûk csapás dús növényzetében korlátozódik látóterem, csalánok súrolnak, ágak karcolnak, kampós tüskéjû szederbokor kapaszkodik az újamba, törik bele. Szedem ki a sebekbõl a maradványokat, szívom a vért, hagy tisztuljanak a sérült helyek, a szám tartalmát meg a földre köpöm. Végre kiérek egy pincesorra, távolabb, egy fa árnyékában éppen szedelõzködik valaki és megy tovább, odaérve szellõt érzek, ezt ki kell használnom, ledobom a hátizsákom, elõkotrom a hahóti sörömet.

Ülök az akác alatt, iszom a sört, a hûs szellõ meg csak simogat serényen, ez jó, állapítom meg, aztán szedelõzködök, a hátamon felsértem a sebet, szisszenek, kilépek a napra, forrón áll a levegõ. Odébb Petami bújik ki egy bozótos ösvény rejtekébõl, keresi az utat, nem találja, én sem találom, megyünk a sejtésünk után, keresztezõdésben semmi, szerintem ballra, kisebb társaság közeledik, õk is ballra tippelnek, jó az irány, nem sokkal arrébb rábukkanunk a pontra.

2. Végleges, kivehető fogpótlások

Szõlõs telkek között daráljuk a kilométereket, folyik a víz rólunk, izzadunk, törlöm az arcom. Erdei, szûk ösvényen ereszkedünk, lassan kocogunk, kutyák vakkantanak, tyúkok kotkodácsolnak, gyerekek kacagnak. Megérkezek Söjtörre, átvágok egy úton, be egy házak övezte szûk sikátorba, ballagok a kockakõvel kirakott csapáson, némi séta után kiérek egy mezõre, a járda kanyarodva folytatódik egy domb oldalában, a nap éget, a víz meg folyik az arcomon, karomon, hátamon.

Befordulok egy utcába, takaros házak, rendben tartott porták között vonszolom magam, szemeim elõtt már csak ízületi fájdalom alkar kezelés hideg vizes csap lebeg, ez visz tovább. Befordulok egy parkba, a bejáratnál bója, jelezvén EP-hoz értem. A hûsben álló padhoz ballagok, pecsételek, lehajítom a zsákomat, és indulok a mosdó felé.

Mosom az arcom, mosom az arcom, mosom az arcom nem szûnõ élvezettel, érzem, ahogy visszatér az élet a lehûlõ szervezetembe, iszok a jó hideg vízbõl, aztán megint mosom magam. Kiballagok, csöpög a víz rólam, nem érdekel, lerogyok egy padra, leveszem a bakancsomat, szárítom a lábamat, megeszek egy csokoládét.

A halál árnyéka

Itt az idõ, szedelõzködök, ismét bemegyek a mosdóba és újra mosom az arcom, tarkóm, bevizezem a sapkámat, hátamra kanyarítom a zsákom, elbúcsúzok és indulok tovább. Kopog az aszfalton a botom, izzik a levegõ, élet is csak a kocsmában van, betérek, letolok egy liter rostos baracklét. Kilépve megcsap a forró levegõ, felveszem a zombimaszkot és kikapcsolt aggyal igyekszem tovább.

Patak partján lovak legelésznek békésen, árnyékba húzódva, kicsinyeik mellettük. A mezõ felé veszem az irányt, nyílt terepen rúgom a fûcsomókat, messzi a túloldalon erdõ, kinézem magamnak, ott lesz a következõ árnyék, a háttérben hatalmas mezõgazdasági gépek szántják a tarlót, boronálják a földet, porfellegre bontva a száraz talajt.

Közben elhagyom az erdõsáv óvó árnyékát és elballagok egy vadles mellett, patakra épített, vadregényes fahídhoz érek, csodálom a burjánzó növényzetet, a tücskök, szöcskék koncertjét, és valamilyen madár romantikus, ismerõs ízeltlábúak helyén. Átkelek a hídon, és széles szekérúton folytatom menetelésemet, hatalmas domboldali szántóföldek és a völgyi út mellett húzódó erdõsávok kíséretében.

Jól esik az esetenkénti árnyas út, pihenést hozva izzadó testemnek, az egész napos forróságtól kimerülõ lelkemnek. Aztán elfogynak az árnyékok, és csak a nap marad, hosszan, nagyon hosszan, de küzdök és megyek tovább, és tovább. Az út mellett két hölgy túrja a földet, kérdem, mit csinálnak, mondják, hogy mintát vesznek a talajból, ennyi információ elég is, megyek tovább, domboldal felé kanyarodok, és mászni kezdek a nap irányába.

Mellettem kukoricás, mellé húzódok, legalább a az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak egy része legyen árnyékban, aztán kanyarodik az út, fák takarásába érek, megállok, vállaimat botjaimra támasztom, iszok egy kortyot, arcomat is leöblítem.

Lassan vánszorogva érek a gerincre, jobbra fordulok, megnézem Söjtör házait a távolban és rúgom a port tovább, úgy érzem, ha még egy lépést kell mennem a napon abba belehalok, egyre elviselhetetlenebb a hõség, és sehol egy csap, a falvakban itt már sehol sincs kék kút, nincs enyhet adó hûsítés, nincs az a remény, hogy beérek egy faluba és felmosom magam, csak a forróság van.

A távolban feltûnnek Pusztaederics házai, lassan leérek a völgybe, szembe egy vékonyka lány érkezik, elgondolkodom, vajon hová mehet, se közel, se távol semmi, de hát õ tudja. Majdnem elhagyom a bóját, csak valamilyen hatodik érzékkel nézek a kerítésre, felírom, hogy nincs az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak rajta, és beballagok a faluba.

Egy keresztezõ utcából kisebb csoport kerül elém, gondolom, ott lehet valami kocsma, vagy valami hasonló dolog, bekukkantok, de nem teszek kitérõt, inkább megyek tovább. A focipályán meccshez készülõdnek a csapatok, a nézõk is szálingóznak már.

az ízületek és a csontok rákattannak és fájnak